Interjú Vandornyik Andival

Interjú Vandornyik Andival

Vandornyik Andrea a 13.d osztály egyik legszorgalmasabb és legjobb magatartású tanulója. Mindannyian becsüljük kitartását; esténként rengeteg időt tölt a tanulószobában, néha már úgy tűnik, túlzásba viszi a sok készülést. Természetesen megvan az eredménye: minden évben kitűnő vagy jeles bizonyítvánnyal büszkélkedhetett. Az évek során számtalan matematika, rajz és sport versenyen szerepelt, ahol díjakat is nyert. Nemcsak szerénysége, hanem kreativitása is átlagon felüli, kézműves munkái, rajzai láttán mindenki elcsodálkozik. Remélem, sikerül a vágyott felsőoktatási intézménybe kerülnie, megérdemli, hogy a megálmodott pályára jusson.

Lantos Viktória
csoportvezető nevelőtanár

 

Miben tartod magad tehetségesnek? Mi a hobbid?

 Nagyon türelmes és kitartó embernek tarom magamat. Amit elkezdek, azt általában nem hagyom abba. Ilyen például a rajzolás is. Kb. 9-10 éves koromtól járok a Rózsavölgyi Márk Művészeti Iskola képzőművészeti szakára. A hosszú évek alatt egyszerűen nem tudtam megunni, számomra a rajzolás az életem részévé vált. Nagyon sokat tanultam tanáromtól Bakos Ferenctől, akitől nem csak azt tanultam meg, hogy hogyan kell lerajzolni egy csendéletet vagy bármilyen formát, alakot, hanem azt, hogy hogyan válik egyedivé a rajz. Sokkal közelebb állnak hozzám az elvont absztrakt rajzok, mint a tanulmányrajzok és ezt szerintem neki köszönhetem. A nála tanult gyerekeknél, mint bennem  is a fantázia és az egyediség a hosszú évek alatt alakult ki, mert nálunk az órák nem megszokott rajzórák, akkor olya,n mintha egy másik világban lennénk, ahol nincsenek problémák ,követelések, megfelelési kényszer csak a rajzolás.

A rajzoláson kívül még számos hobbim van, ami a kézügyességet veszi igénybe. Nagyon szeretek gyöngyöt fűzni, horgolni, kötni, hímezni, mások számára értéktelen hulladékokból új tárgyakat létrehozni.

Ezen kívül a zene illetve a sport is nagyon közel áll hozzám. Hobbi szinten hegedülök és harmonikázok. Nagyon szeretek röplabdázni, asztaliteniszezni, síelni…

Mi ad motivációt a rajzolásban?

 Általában akkor rajzolok, ha ki akarok kapcsolódni, vagy ha valami rossz hatás ért, mert segít feldolgozni.

 Ihletet bármi adhat, személyek, természeti jelenségek, egy dallam, egy vers vagy csak egy érzés. Általában a képeim tükrözik a pillanatnyi hangulatomat.

Milyen témájú, technikájú rajzokat készítesz?

 A témáim változatosak, leginkább a természet elvont ábrázolása jellemző rám, de mostanában az emberi alakok is foglalkoztatnak.

 Éveim során számtalan technikával ismerkedtem meg: linómetszés, tűzzománc, porpasztell, olajpasztell, akvarell, olajfesték, szén, a grafit és a toll világával is ismerkedem.

 Legkedvesebb technikáim:

Porpasztell munkáimmal a Pueri Fabri Nemzetközi rajzversenyen kétszer értem el 1. helyezést. Tavalyelőtt pedig az egyik tűzzománc képemmel az OKTV-n 68. lettem. Kedvenc technikámmal még számos rajzversenyen vettem részt.

Ki a példaképed?

 Több művész is közel áll hozzám, kedvenc festőm mégis Vincent Van Gogh, akinek műveit jellegzetes vonalvezetése miatt az egész világon ismerik. Nagyon boldog voltam, amikor nyári kirándulásunk alkalmával,  Londonban eredetiben is megcsodálhattam pár alkotását. Majd egyszer szeretnék oda eljutni, hogy a képeimet néhány sajátos jegyemből felismerjék.

 

 

Mik az erősségeid?

 Nem adom fel könnyen a dolgokat, próbálok mindent megtenni, hogy elérjem, amit akarok.

Miben szeretnél fejlődni?

 A rajz terén még sokat kéne fejlődni a tanulmányrajzokban, hogy élethű ábrázolást kapjak. Ahogy már korábban említettem, hozzám az elvont és az absztrakt képek állnak közelebb, így inkább ezekben tudok kiteljesedni.

 Az élet terén pedig, hogy kevesebbet izguljak, és hogy ne vegyem mások véleményét készpénznek.

Mire költenéd a lottó ötöst?

 Családommal megosztanám a nyereményt. De ezen kívül az összes kézműves szakmát kitanulnám, és a későbbiekben létrehoznék egy központot, ahol a művészeteké és a sporté lenne a főszerep.

Mit nem tudsz elviseli az emberekben?

 A hazugságot, a képmutatást és a mellébeszélést.

Mi a kedvenc tantárgyad?

 Kedvenc tantárgyaim közé tartozik a matematika és a rajz. Tavaly év végén rajzból érettségiztem is.

Milyen jó tanácsot adnál a társaidnak?

 Ne adják fel, ha kitartóak, annak meg lesz a gyümölcse. És ez mindenre vonatkozik…

Joomla School Templates by Joomlashack